PILATES
Vissza

Talán nincs is egészségesebb mozgásforma a világon, mint egy megfelelően felépített Pilates óra. Olyan alapelvekre épül, melyek – bár minden sportnál nagyon fontosak lennének, betartásukat sokszor mégsem veszik kellően komolyan.

A Pilates gyakorlása közben mindig elsődleges, hogy önmagadra és a mozdulataidra koncentrálj, ezáltal pedig megtaláld a kapcsolatot a tudatod és a tested között. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden gyakorlatot rendkívül precízen hajtsunk végre, ugyanis csak a helyesen kivitelezett mozgás fejleszt igazán. A Pilates órákon megtanulod, hogy az izommunka tudatos szabályozása és teljes test kontrollja szükséges ahhoz, hogy eredményesen, sérülésmentesen, és tudatosan eddz.

A Pilates óra során leginkább a mély izmaidat erősíted, mégpedig kötött sorrendben végzett gyakorlatokkal. Egyik feladatból szinte átfolyunk a másikba, így lesz az egész torna egy gyönyörűen áramló gyakorlatfolyam. A Pilates által mozgásod ruganyossá, a tested pedig hajlékonnyá válik, akár egy macskáé.